Meglepi!!!:D

Hali!!:)

Ez a fejezet most Rob szemszögéből lesz!!
Előre mondom ne nagyon szokjátok meg ezt!!
Nem terveztem Rob szemszögéből írni de ezt most nem hagyhattam ki!!
Jó olvasást hozzá!:D
Kérek komot!!
Vicky ez a feji most a tiéd!! :D (mivel annyira vártad!;D)


4. fejezet (Part 2.)

Rob szemszöge:


- Megkezdtük a leszállást! Kérjük kapcsolják be öveiket!-keltem fel a pilóta kérésére.

Azonnal bekapcsoltam az övemet és felkeltettem Kallent is. Nem tagadom igenis izgatott voltam. Szerettem volna már találkozni Emmával. Nikk annyit mesélt már róla, hogy szerintem jobban ismerem már mint ő saját magát. A telefon beszélgetés is hatással volt rám. Kire nem lett volna? Olyan gyönyörű hangja van.Kall szerint bediliztem. Szerinte olyan régen voltam már nővel - sajnos ez igaz - hogy nekem már mindegy a világ legrondább nőjével is képes lennék lefeküdni. Csak hogy én komoly kapcsolatra vágyom. Elég idős vagyok már, hogy megállapodjak. Fiatal koromban mindig is fiatal apuka akartam lenni. Sajnos ez már nem fog teljesülni.

A leszállás zökkenő mentesen ment. Ahogy leszálltunk a gépről szinte rohanva indultam el a fő épület felé. Kall a hátam mögött volt és szó szerint röhögött rajtam. A baj csak az, hogy ezt ő nem érti. Nem ő beszélt Vele hanem Én! Nem ő hallotta az Ő hangját hanem Én! Nem értheti addig míg nem találkozik vele.Szerintem rosszabb vagyok mit egy tini. Sose láttam ezt a lányt de már pusztán a hangjával levett a lábamról. Ezek után persze, hogy kíváncsi vagyok rá!! A fő épület előtt egy csomó papparrazzival találtuk szembe magunkat. Miután átverekedtük magunkat keresni kezdtük a csajokat. Szerencsére a fotósok nem jöhettek be mert a testőrök elállták az utat amiért igazán hálás voltam. Utáltam ezt a sok firkászt és teljesen kiakadok, ha folyton a nyomomban vannak. Kall szerint már megszokhattam volna csak, hogy ezt nem lehet megszokni!!!

- Hol vannak?-kérdezte Kallen.
- Honnan tudjam?

Ez hülye. Én ezt honnan tudnám?! Mi vagyok én? Lehet, hogy egy kicsit késnek.
Kall elindult egy pad felé. A bőröndöket lerakta a pad mellé majd elővéve gy újságot leült rá. Követtem.
Nem tudom meddig röhögtünk azokon a marhaságokon amiket a hülye újságírók írtak de úgy éreztem mintha figyelnének.

Tudom már megszokhattam volna de ez más volt.
 Felnéztem.
 Egy gyönyörű kék szempárral néztem farkasszemet. Kall követte a tekintetem miután észrevette hogy nem figyelek rá.Felállt majd elindult a csal felé. Mit csinál? Hisz ez egy vadidegen! Végül is nem érdekel mit csinál. A lényeg hogy engem néz és az én tekintetem tartja fogva.

 Pár perccel utána vettem észre hogy a lány mellett ott áll Ash és Nikk is. De barom vagyok. Ez Ő!!
Gyönyörű volt. Végül is mire számítottam?! Nikk mondta, hogy csak úgy döglenek érte a pasik. Most már értem, hogy miért. Szőkés barna hullámos haja két oldalt omlott le vállára egészen a háta közepéig. Hajában volt a napszemüvege is ami még jobban kiemelte szív alakú arcát.Nem volt rajta sok smink. Nem is kellett rá, hisz gyönyörű volt. Körülbelül olyan magas mint Nikk. És az a test...

Még kielemeztem magamban Kall üdvözölte a lányokat és Emmát is. Ash a nyakamba ugrott és össze-vissza puszilgatott. Nekem is hiányzott.De nem nagyon érdekelt. Mert még mindig Emmával voltam elfoglalva. Le sem vettem róla a szemem. Nem tudom hogyan került mellém Kallen csak azt éreztem, hogy megbök a könyökével és a csajok csak kuncogtak.
Most vettem csak észre, hogy annyira lehidalt Emma látványa hogy még a számat is nyitva felejtettem. Szegény. Biztos nem érti miért nézem tátott szájjal, mert teljesen zavarba jött. Olyan piros lett az a gyönyörű arca mint Ash piros felsője.

Összeszedtem magam és egy féloldalas mosoly kíséretében elindultam felé. Na most mutasd meg Rob!
Mikor elé értem udvariasan bemutatkoztam, de persze fölöslegesen mert engem mindenki ismer....pont Ő nem fog felismerni. De egy barom vagyok...

- Hello! Robert Pattinson vagyok! Nagyon örülök!-mondtam majd miután visszanyerte eredeti színét rám mosolygott és kezet is rázott.
-Én is! Emma Hunter.

De szép neve van...
Na ne már! Szedd össze magad Rob!! Olyan nyálas vagyok!! De akkor is! Tetszik a neve!
Miután túl voltunk a bemutatkozáson elindultunk. Már a kocsiban ültünk útban Emma és Nikk házához amikor Ash egy olyan ötlettel állt elő ami nekem a véget jelenti!

-Srácok! Elmegyünk vásárolni?-nézett ránk azzal az aranyos boci szemekkel amit csak akkor használ ha valamit nagyon akar!

Összenéztünk Kallennal és felnyögtünk. Pont piros volt ezért mind a három lány kérdőn nézett ránk.Most mit mondjunk? Nem kösz lányok de mi inkább nem mennénk de úgyis elráncigálnának minket ami ha jobban belegondolok nem is lenne olyan rossz. Emma miatt. de nem! Utálok vásárolni és nem érdekel de én nem megyek!
Miután hangot is adtam ennek, mind a hárman visszafordultak és egészen Emma házáig meg sem állva egy szót sem szóltak. Baj van! Nagy baj.

Jobb lett volna ha befogom. Utálom ha a csajok hisztiznek. Volt már olyan, hogy egy egész hétig nem beszéltünk mert nem mentem el Ash egyik bulijába mert inkább kialudtam magam. Könyörgöm másnap díj kiosztom volt. De persze erre senki sincs tekintettel.
Hogy fogom én ezeket kibékíteni?
Miután mindenki bepakolt beültünk Emma hatalmas kocsijába ami szerintem hét embernek is nagy lett volna. Később kiderült, hogy direkt erre az alkalomra bérelte mert nem fértünk volna el.

Igen Ő hozzám szólt. Kedvelem a csajt! Ash és Nikk viszont még mindig meg voltak sértődve. Em próbálta felvidítani őket ha majd odaérünk akkor elmegyünk vásárolni is. Ez egy kicsit jobb kedvre derítette őket de még mindig nem szóltak hozzám. Az út hosszú ám annál jobb volt. Rengeteget beszélgettünk Emmel. Már kezdett besötétedni mikor a többiek elaludtak. Nem csodálom hisz reggeltől úton voltunk.
Emma mögött ültem így a visszapillantó tükörben lebukás nélkül tudtam csodálni. Vagyis csak hittem mert miután 5 percig bámultam észrevette. Belenézett a tükörbe majd vissza az útra.
 Elmosolyodott.

- Mi érdekes van rajtam Rob?-halkan kérdezte mert mellette Nikk mellettem pedig Ash és Kall aludt.
- Gyönyörű vagy!-csúszott ki a számon.

Na tessék! Gratulálok! Jó nagy marha vagy Rob!
Azt hittem hozzám fog vágni valamit mert ezt mondtam. Barátja van és én meg itt nyomulok! Bassza meg Rob!
Helyette viszont elpirult. Láttam a tükörben!
Ilyenkor a legszebb!

-Köszönöm!-nézett bele a visszapillantó tükörbe egyenesen a szemembe.
 Olyan áhítattal és kislányos bájjal nézett rám hogy én itt és most döntöttem el: Nekem Kell Ez a Lány!!!






/A következő rész hétvégén jön!:)/

4 fejezet ( Part 1.)

Itt a feji! Kérek komot!!:)

Jó olvasást

(holnap jön a meglepi!!:D)

Remekül aludtam. Egész nap a telefonbeszélgetés járt a fejemben. Egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből Robot. Rettenetesen vártam már, hogy találkozzunk. A baj csak az, hogy nekem barátom van. Erre én egy másik pasiról ábrándozok akivel 1 hónapig össze leszek zárva. Milyen barátnő vagyok én?! Szörnyű... Mit fog ehhez szólni Mike? Ugyanis még nem mondtam el neki, hogy Nikk kiket fog magával hozni. Csak Ashleyről tud! De őt már ismeri. Azt viszont „elfelejtettem” vele közölni, hogy a híres Robert Pattinson is velünk jön aki nem akármilyen pasi! Végül is amit nem tud az nem fáj neki.

Az egész napom rohanással telt. Be kellett mennem az egyetemre az utolsó napon majd közölték, hogy a kórházban is kell segíteni. Utána boltba mentem mert otthon semmi kaja nem volt és még apához is visszamentem. Szerencsémre (vagy nem) aludt így csak leraktam az üdítőt és egy kis csokit és már jöttem is.

4-re értem haza. Ashley napközben küldött egy sms-t, hogy körülbelül 5-re érkeznek meg. Kicsit késésben voltam. Gyorsan bekaptam egy szendvicset majd rohantam készülődni. Rendbe szedtem magam majd sietve bepattantam a kocsimba és elindultam a reptér felé.

Nem is értem miért a kocsimmal mentem hisz mindig akkora dugó van, hogy sehova sem ér oda időben az ember csak ha egy órával hamarabb indul el. Gyalog talán időben odaérnék. Így viszont nem látok esélyt mert lassan 5 óra és én még mindig a dugó kelős közepén ülök! Na de most már lényegtelen.

Negyed 6-ra értem a reptérre. A bejárat előtt rengeteg paparazzi állt. Ezen már meg sem lepődtem.

Átvágtam a hatalmas tömegen még szerencse, hogy nem tudják miért vagyok itt! Az hiányozna még ha címlapra kerülnék...

Beérve észrevettem, hogy Ashék gépe még nem szállt le így nem késtem el.

Nem is lenne baj ha elkéstem volna csak Nik a lelkemre kötötte, hogy feltétlenül legyek itt időben – ha már kiharcoltam, hogy eléjük jöjjek – mert a sok újságírótól nem tudnának kiszabadulni. Szerintem így is segítséget kell majd késni a biztonsági őröktől. Lehetetlenség ebben a nagy tömegben közlekedni!

Leültem a székre és vártam. Azt írták ki, hogy csak 10 percet késnek de az már rég letelt...

Már azon voltam, hogy felállok és veszek valami újságot, hogy addig se unjam szét az agyam. És izgatott is voltam. Már olyan rég láttam őket.

Pár perc múlva bemondták, hogy a Vancouveri gép leszállt. Fellélegeztem. Itt vannak. Szuper.

5 perc múlva ott jöttek szembe velem 2 testőrrel az oldalukon akik2-2 bőröndöt cipeltek. Mint a filmekben. Nikkinél kézipoggyász míg Ashnél egy bőrönd volt. minek ennyi ruha? Hisz megyünk vásárolni! Végül is ők tudták.

Mikor megláttak, elmosolyodtak és sietve elindultak felém.

Nik volt az első aki a karjaimba omlott. Utána csapódott be Ash is.

• Szia! Szia! Szia! - visította Nik.
• Sziasztok! - köszöntem én is.

Istenem de hiányoztak!

• Szia Em! - puszilt meg Ash.
• Szia!

Ott ölelgettük egymást vagy 5 percig. Képtelen lettem volna elengedni őket. Arra rebbentünk szét, hogy az egyik biztonsági őr megszólalt:

• Hölgyeim! Nem szeretném megszakítani ezt a magható pillanatot de szerintem ideje lenne menni! Nagyon örvendek! - küldött felém egy mosolyt.
• Én is!
• Igen. Ideje menni. John – gondolom így hívják a pasast – szerintem a hátsó kijáraton kéne kimenni nem gondolod? Em hol álltál meg? - nézett rám Ash kérdőn.
• Elől de majd hátramegyek a kocsival.
• Oké! Akkor hátul.

Én elindultam a kijárat felé míg ők a másik irányba.

De marha vagyok!! Gondolhattam volna erre. Annyira siettem, hogy eszembe sem jutott.

Átvágtam a tömegen majd beültem a kocsiba és a reptér hátsó részéhez hajtottam ahova nm mehetnek újságírók.

Nikkiék bedobták a táskákat, majd beültek ők is és hazafelé indultunk.

Az egész utat végigbeszélgettük. Kérdezték mi volt velem mióta nem találkoztunk. Igazat megvallva semmi említésre méltó sem történt velem apán kívül persze. De ezt inkább nem is említem mert csak felfújnák az egészet. Apa meg már jól van.

Hazaérve rendeltem kínait míg a csajok kipakoltak erre a pár napra. A fiúk gépe csütörtökön érkezik. Ma kedd van. Addig meg elleszünk. Kaja, egy romantikus film és egy zuhany után mindenki lefeküdt aludni.

Ez a két nap pillanatok alatt elrepült. Egész nap vagy vásároltunk vagy dumáltunk a kanapén. Szerda este még egy buliba is elmentünk.

Arra eszméltem csak fel, hogy már a fiukhoz indulunk a reptérre. Izgatott voltam és ez látszott rajtam.

• Em! Nyugi! Ez csak Rob és Kallen. Nem kell parázni! Jó fejek – próbált nyugtatni Ash.
• Te könnyen beszélsz! Hisz velük dolgozol! És Ők nem akárkik! - szálltam vitába.

Nik jót nevetett rajtunk

Ő vezetett mert én képtelen lettem volna ilyen állapotban volán mögé ülni.Ash viszont inkább rám hagyta.

Mi van ha nem tetszem nekik? Hozzám sem fognak szólni?! Én azt nem élném túl! Mi lesz itt?!

• Megjöttünk! Em nyugodj emg mert ha nem én nyugtatlak meg de az fájni fog! - fenyegetett meg Nik miközben kiszállt a kocsiból!
• És száll már kifelé! A képük is leszállt már!
• Oké! Megyek!

Ash csak nevetett. Persze nekik könnyű. Én nem találkozok minden nap világsztárokkal. Na jó a csajokat leszámítva. De itt akkor is a híres Robert Pattinsonról van szó!

Lehajtott fejjel és szó nélkül lépkedtem Nikkék után. Igaza volt Nikkinek. Ott ültek a széken olvasva valami újságot. Annyira bele voltak merülve, hogy észre sem vettek minket. Én viszont jól megnéztem őket. A szavam is elállt. Kallen amúgy is jó pasi. Ezt tudtam róla. Viszont azt is, hogy nem igen van komoly kapcsolata.

Rob viszont...

Istenem az a haj...

Mintha megérezte volna, hogy nézem felnézett az újságból egyenesen a szemembe. Azt hittem menten összeesek. Mintha a vesémig látott volna. És életemben nem láttam még ilyen gyönyörű szempárt.

3. fejezet (Part 2.)

Hali! =)

Ahogy ígértem itt a mai friss!

Boldog húsvétot mindenkinek!:D

A kijelzőn Nikki neve villogott.

-Szia! Figyelj bocsi, hogy nem hívtalak csak nem volt időm mert kórházban voltam, de inkább majd mindent elmondok részletesebben ha iderepülsz mert ez nem telefon téma - azt se hagytam, hogy szóhoz jusson szegény.

-Ha már úgyis beszélünk, elmondhatnád, hogy mikor jöttök Ashley-vel mert akkor kimegyek elétek a reptérre – vártam Nik válaszát de semmit sem halottam a vonal túlsó végéről.

-Nik ott vagy? - teljes csönd.

Most ezt direkt csinálja?! Mert ha igen akkor ez egyáltalán nem vicces!

-Nikki – még mindig csend.

Úristen! Mi van, ha ellopták a telefonját és valami pszichopata telefonálgat össze-vissza?!

-Ö ... Öhm ... - szólt bele egy mély férfi hang.

Na végre! De ez akkor sem Nik. Mi folyik itt? Ki ez? Mit akar? Nem tudott volna valami normálisat is kinyögni az öhm-ön kívül? Bosszantó!

-Na jó! Ha most rögtön nem mondod meg ki vagy és mit akarsz akkor istenemre esküszöm hívom a rendőrséget! Nem utolsó sorban mit keres nálad a barátnőm telefonja?!

Mit képzel ez magáról? Két perc újabb csend után már nagyon kezdtem unni a dolgot!

-Komolyan mondtam!-fenyegetőztem újra mivel még mindig csend volt.

-Rendben akkor hívom a zsarukat!

Eltartottam a mobilt a fülemtől majd letakartam, hogy nehogy meg hallja az illető-már ha tényleg telefonálok valakivel-hogy halálra röhögöm magamat. Nem hinném, hogy a rendőrség foglalkozna az én pszichopata zaklatómmal aki nagy valószínűséggel egy másik kontinensről telefonál.

Viszont az illető bele sem gondolt milyen marhaság is ez mert valami csoda folytán megszólalt.

- Várj! Ne! Nem kell hívni a zsarukat! Rob vagyok! - azt hiszi most okosabb lettem?

Egy csomó Robot ismerek. Na jó egyet sem de ez most lényegtelen.

-Ah. Rob. Oké. De még mindig nem tudom mit akarsz tőlem. Meg persze azt sem hogy miért a barátnőm telefonjáról beszélsz?!-aztán leesett

Oké! Azt hiszem megvilágosodtam. Most azzal a Robbal beszélek. A vámpíros sráccal. Te jó ég! Szent isten!

- Kérlek ne nézz hülyének. Asszem már sejtem ki vagy! Ugye az a Rob?!

- Az attól függ. Milyen Robra gondolsz?

-Hát... izé...a – basszus elfelejtettem milyen Robert!!

Ja, ez rám vall hozom a formám! Szedd össze magad Em!

-Nikk munkatársa ugye?! Bocs de nem jut eszembe a vezetékneved – ez elég hülyén hangzott. Most már mindegy. Remélem nem égtem be annyira.

-Igen az a Rob vagyok!-nevetett.

-Most mi olyan vicces?- nem értem.

-Csak az, hogy nem hallom minden nap azt, hogy valaki elfelejti a vezetéknevem!

De egy beképzelt majom! De egy irtó szexi majom! Akinek csodás hangja van...

Mit áradozok én itt róla? Azt se tudom kicsoda. Nem is ismerem!

-Jó! Nevess csak- szerintem egyáltalán nem vicces!

Miután hagytam hagy nevesse ki magát csöndben dúltam-fúltam. Utálom ha valaki kinevet azt meg egyenesen megverem ha pasi az illető!

- Abbahagytad?

-Bocs. Ne haragudj!- de haragszok!

-Amúgy Pattinson. Robert Pattinson.- szerintem még kezet is nyújtott.

Most rajtam volt a sor, hogy nevessek.

-Most mi van?

-Semmi csak... ez olyan Bondos volt. A nevem Pattinson. Robert Pattinson!-nevettem

-De még mindig nem tudom miért hívtál!

Nem hinném, hogy önszántából hívott fel egy vadidegen embert. Tuti Nik kérte meg.

-Ja igen! Azért hívtalak mert mert Nik és Ash előre hozták az utazást. Holnap este indulnak. Mi pedig majd utánuk- tette hozzá

-De hisz ez szuper! Legalább nem leszek egyedül egy teljes héten keresztül.

-Oké! Viszont egy valamit még mindig nem értek! Ezt miért nem Ő közölte velem?

Annyira csak nem lusta, hogy már a fiúkon keresztül üzenget nekem. Bár ha én is ennyi helyes hapsival lennék körbe véve lehet, hogy én is befognám őket. Na de majd a nyaralóban...

Rob rángatott vissza a jelenbe:

-Azért mert egy kisebb buliban voltunk és elég sokat ivott úgyhogy a wc fölött van. Ash meg nem ér rá. Fogja Nik fejét hányás közben- rötyögött Rob.

Rendben. Elég jó érv.

-Az nem jó-most mégis mit mondjak?

-Mondd meg nekik, hogy puszilom őket és, hogy majd kimegyek a reptérre! Rendben?

-Feltétlen átadom.

-Köszi!-mosolyogtam

Lehet, hogy előre ítélkeztem?

-Engem nem puszilsz?

Ennyit erről. Igazam volt. Egy majom! De ha ennyire akarja. Legyen!

-De téged is puszillak bár egyáltalán nem ismerlek de mindegy.-legyen neki karácsony.

-Oké! Megyek megnézem, hogy van Nikki. Nemsokára úgy is látjuk egymást!-ezt olyan hangsúllyal mondta ki, hogy majdnem elolvadtam. Istenem de aranyos.

A háttérben mintha nevetést halottam volna. De lehet, hogy csak képzelődöm.

-Igen hamarosan-helyeseltem én is.

Már szó szerint elfolytam a kanapén.

-Akkor szia!-közsönt el, majd le is tette a telefont.

-Szia-mondtam a sípoló telefonnak.

Huh... ez... huh... most vetem észre, hogy a szívem eszeveszetten dübörög a mellkasomban és nem akart lassulni.

Sok volt ez nekem.

Olyan hatással volt rám mint még senki sem. És ez csak egy telefonbeszélgetés volt. Mi lesz itt ha egy fedél alatt fogunk lakni?

Ezeken gondolkozva mentem a fürdőbe lehűteni magam, majd az ágyamba.

Mondanom sem kell kiről álmodtam az éjjel.

Tudom rövid lett!

Igyekszem a következővel és az már reményeim szerint hosszabb lesz!:)

Puss

Amy

3. fejezet (Part 1)

Sajnálom, hogy ennyit késett a fejezet. Sok dolgom volt és az írás most egy kissé háttérbe szorult. De nyugalom a fejezet itt van!:D Remélem tetszik majd! 
Amy



A kórházba beérve azt sem tudtam, hogy merre menjek. Pedig ide járok nap mint nap.

Körbenéztem.

Megláttam Kelly-t a recepcióst és odarohantam hozzá!

Kétségbeesetten kérdeztem hova? mikor? miért? hozták be az apámat.

Csak a szobaszámot mondta el de én már szaladtam is a 3. emelet 216-os szoba elé.

Felérve megláttam, hogy éppen tolják befelé a műtőbe.

A főorvos Dr. Stephens meglátott és egy gyors-”azonnal megyek, addig készítsék elő”- kijelentés után odafordult hozzám.

-Emma Hunter? Örülök!-kezet nyújtott amit elfogadtam, de egyáltalán nem érdekelt mennyire örül nekem!

Az viszont már sokkal jobban, hogy apával mi történt, miért került kórházba és miért nem tudok arról ha beteg lenne. Bár nem hiszem, hogy én lennék az első akinek elújságolja, hogy beteg.

De orvos vagyok!! Vagy valami olyasmi....

-Mi történt? Mi baja van?-zúdítottam kérdésözönt az orvosra.

Elmosolyodott.

Mit mosolyog?

Majd szét vet az ideg és erre ő csak mosolyogni tud! Majd akkor mosolyogjon nekem, ha az apám rendbe jön és nem lesz semmi baja. Mert ha nem garantálom, hogy egy olyat húzok be neki, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket fog szenvedni. De abból nem lesz köszönet.

Most ez zavarna a legkevésbé.

Nem veszíthetem el őt is...

Abba tényleg belebetegednék és anya is!! A bátyámról nem is beszélve!

.Kérem nyugodjon meg! Mégis hogy nyugodjak meg? Az apámat most vitték be a műtőbe!

-Az édesapja jó kezekben van! De ezt tudja hiszen rezidens! Túl fogja élni!

Még szép hogy túléli! Le kell ordibálnom a fejét amiért nem mondta, hogy beteg. Istenem olyan makacs! Ha szólt volna, akkor a legjobb orvosokat tudtam volna ajánlani neki. Pénze meg van, Az nem volt sose probléma. De én nem értem. Mi a fenéért nem szólt?

Míg magamban szitkozódtam, bemondták a kórházi hangosbemondóba, hogy Dr. Stephenst várják a műtőbe.

-Nem lesz semmi baj.-biztatott majd elszaladt a műtőbe.

Legalább elmondhatta volna, hogy miért van bent. Akkor legalább tudtam volna valami támpontból indulni. Túléli-e vagy nem de erre inkább gondolni sem merek. A doki szerint minden rendben lesz. Remélem is.

Leültem a folyosón található székek egyikébe, és vártam.

Eltelt fél óra ... majd egy egész! Mi tart ennyi ideig? Fel kéne hívnom anyát. Addig is elfoglalom magam. Kikerestem a számát és két csörgés után fel is vette. Elmondtam, hogy kórházban vagyok. Persze azt hitte velem történt valami, de megnyugtattam, hogy én jól vagyok.

Mikor kimondtam azt a mondatot, hogy”apa a műtőben van és nem mondanak semmit” már úton volt idefelé.

Míg anyát vártam felhívtam a bátyámat Ericet is!

Mivel ő nem New Yorkban lakik ezért nem tud most azonnal iderepülni. Pedig szeretne. Apával mindig is jól kijöttek egymással, még akkoriban is mikor elkezdtünk rendszeresen veszekedni apámmal. Próbál nyugtatni, hogy ez nem lesz mindig így, de sajnos ezt nem hiszem. Azóta sem rendeződött a kapcsolatunk.

*

Körülbelül anya érkezése után úgy egy órával kijött az orvos. Anya kétségbeesetten rohant a dokihoz, amíg én inkább maradtam a helyemen. Nem éreztem úgy, hogy nekem bármiféle közöm lenne ahhoz, hogy ott legyek.

Nem tudom meddig beszélgettek csak arra figyeltem fel, hogy anya visszaült mellém a székre és megszorítja a karomat.

Ránéztem.

Ő pedig csak mosolygott. Akkor most...

-Jól van. Az orvos azt mondta összeesett a hotelszobájában. Kiderült néhány vizsgálat után, hogy vakbél gyulladása volt. De te jobban tudod,hogy milyen kockázata van.-egy hatalmas kő esett le a szívemről.

-Nem is tudtam, hogy ez ilyen veszélyes lehet-gondolkozott hangosan.

-Ilyenkor a vakbél üregébe olyan anyag kerül ami azt -részben-lezárja. A vakbél fala megduzzad, kialakul az irritáció majd a gyulladás. Az irritált vakbél nagyon hamar gyulladásba jön és akár órákon belül preforálhat. -kérdőn nézett rám.

-Kilyukadhat.-tettem hozzá.

-A preforált vakbél veszélyes mert a hasüregbe kijutott baktériumok gyorsan és agresszíven fertőzik meg az egész szervezetet. Ez életet veszélyeztető állapot.-fejeztem, be a kiselőadást.

Nem is tudom minek kezdtem bele de valahogy jó volt anya büszke arcát látni ezek után.

Öt perc múlva az orvos közeledett felénk.

- Bemehetnek hozzá. Ha szeretnének.

Anya azonnal ment a kórterem felé de én út közben megtorpantam.

-Anya én inkább hazamegyek. Szerintem nem látna szívesen.-teljesen kétségbeestem.

Nem tudtam hogyan reagálna arra, hogy itt lát. Azt sem értem, hogy miért engem hívtak először! Mást miért nem értek el? Ezt még meg kell kérdeznem az orvostól.

-Em, kicsim szerintem még nincs magánál. De ha nem szeretnél nem kell bejönnöd. Menj haza. Pihend ki magad.

Bőszen bólogattam, hogy igenis így fogok tenni.

Adott egy puszit majd bement apához. Majd holnap meglátogatom. Ennyit megérdemel. Ő is bejönne hozzám. Gondolom...

Hazafelé menet felhívtam Ericet, hogy inden rendben van és hogy vakbél gyulladása volt, amit időben kivettek. Belépve a házba egyenesen a fürdő felé vettem az irányt. Vágytam egy kád vízre ami segítségével ellazulhatok. Nem jött be. Fél óra ásztatás után is ugyanolyan szarul éreztem magam mind eddig. Inkább leültem a televízió elé egy doboz csoki fagyival. Nikki-nek általában segít. Az első kanál után-ami isteni volt-megcsörrent a mobilom. Senkivel sem volt kedvem beszélgetni, de az illető nem akarta abbahagyni. Megemeltem a seggem és előkerestem a telefont.

Örömmel vettem fel mit sem sejtve, hogy ezentúl megváltozik az egész életem.

 Eric:

 Kriszta (az anya):

2. Fejezet (Part 2.)

 Íme!:D

Nehéz "szülés" volt de itt van!

Jó olvasást:)

Rettenetesen nézett ki! 

Már egy jó ideje biztos nem aludt. Erről árulkodtak a karikák a szeme alatt. A haja szanaszét állt. Elképzelni sem tudtam mi lehet vele. Talán meghalt az egyik kollégája? Valami oka biztos van, hogy ilyen szörnyen néz ki.

Felálltam és megvártam amíg ideér hozzám.

-Szia kincsem–köszönt, majd leült a fotelba. Eléggé meglepett ez a hangvétel. Jóformán több éve csak veszekedésből állt a napunk mikor -elég ritkán- találkoztunk. Most már biztos voltam abban, hogy valami történt.

-Szia-köszöntem vissza egy kis fáziskéséssel, majd követtem a példáját és leültem én is.

Nem tudtam mit mondjak. Azt sem, hogy hogyan álljak most hozzá. Nézzem semminek amiket eddig csinált csak azért mert ki*aszott jó szívem van és megsajnáltam ahogy kinéz?!

Még mit nem.

Azért olyan könnyen nem lehet azokat a dolgokat elfelejteni amiket a fejemhez vágott!

Míg ezeken gondolkoztam észre sem vettem, hogy apa engem néz...

Kérdőn néztem vissza rá...

Most mi van? Még is mit vár?! Mit mondjak? Úristen, hogy tudja sajnáltatni magát. Szörnyű.

-Nincs kedved beülni valahova és meginni egy kávét? Jó lenne beszélgetni!

-De!-feleltem.

Mit mondhattam volna? Nem halok bele ha megiszunk egy kávét. Meg amúgy is, ma még nem is ittam meg a napi koffein adagomat. Na meg persze lehet, hogy hajlandó elmondani, hogy mi miatt néz ki úgy, ahogy...!

Egy közeli kávézóba az *Union Square Cafeba mentünk.

Az ő választása volt mondván gyakran jár ide. Én személy szerint nem tenném ki a lábam ezzel a külsővel a házból az ő esetében hotelből, de ő tudja...

Miután leültünk és egy igen helyes srác felvette a rendelést, ismét beállt a kínos csend,amit nem én szándékoztam megtörni. Elvileg beszélgetni jöttünk, nem pedig kukán ülni és bámulni a másikat, ezt a szállodai váróban is megtehettük volna.

Komolyan a sírógörcs kerülgetett mikor ránéztem. Mi lett ebből az emberből? Akit mindenkinél jobban szerettem? Aki mindig ott volt, hogy segítsen nekem? Akihez esténként hozzábújhattam mikor vihar volt és én megijedtem a dörgéstől, villámlástól? Jóformán az az ember már nincs többé.

Nem bírtam tovább, ahogy ismerem nem fogja megtörni a csendet. Nem az a fajta, aki tekintettel van a másikra. Ugyanis, nekem jobb dolgom is lenne mint itt csücsülni egy elegáns kávézóban egy csomó ember között, akik persze nevetgélnek meg persze van, aki csajos napot tart.

Nekem de rég volt már egy kis nyugi az életemben. 

Na de ezen most inkább nem is gondolkodom.

Eddig tartott a türelmem. 

Nem érdekel, hogy megbántom, én nekem még egy csomó dolgom van!

-Apu!-csak nyugodtan Em. Ne legyél ideges mert észreveszi és még élvezni is fogja.

-Elmondanád mi történt? Mivel szörnyen nézel ki!

Nem köntörfalaztam. Minek?! Tudja, hogy mindig megmondom amit gondolok még akkor is ha ezeknek súlyos következményei is vannak.

Ahogy rám nézett már akkor tudtam, hogy megint veszekedni fogunk. Mondhatom, repdestem az örömtől.

Elmosolyodott.

-Látom ugyanolyan tapintatlan vagy mint voltál.-undokoskodott.

Ez de szemét volt tőle. Én meg persze azt gondoltam, hogy végre tudunk normálisan is beszélni. Nagyon úgy tűnik, hogy rosszul gondoltam.

Pánik tört rám. El akartam innen menni. Jó messzire tőle és a veszekedéseinktől. 

Na nem mintha az bármit is megoldana, hogy én elfutok. Szégyen a futás de hasznos. Szokták mondani. Én pedig nem fogok tovább itt ülni. 

Megfogtam a táskám és elővettem a tárcám, hogy kifizessem a megrendelt kávét, amit még meg sem kaptam. Mindegy, majd veszek valahol máshol. A lényeg, hogy most minél hamarabb eltűnjek innen. Miközben pakolásztam és túrtam a táskám, hogy végre meglegyen a tárca, ezeket vágtam apa fejéhez:

-Ne! Kérlek ne kezdjük megint! Csak a nyaraló kulcsait szerettem volna elkérni. Spóroljunk meg egymásnak pár órát és ne jó pofizzunk, mert ez nekünk nem megy! Csak add ide a kulcsokat és már itt sem vagyok!-direkt idegesített fel és most jót mosolyog rajtam. Fúj de utálom.

-Kincsem,-engem ne szólítson így.

Már rég nem vagyok a kincse. Sajnos már párszor eljátszotta a bizalmamat.

-Miért lettél hirtelen ennyire ingerült?-vigyorgott bele a kávéjába amit éppen most hozott ki a helyes srác. De kár, hogy nem tudom a nevét. 

Em barátod van! Állj le!

Nem érdekelt mit mondd. Inkább megkértem a pincért, hogy rakja el nekem a kávét elvitelre.

Míg vártam, apa nem hagyta abba a monológját.

-Egyáltalán minek neked a nyaraló kulcsa?

Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy ez a téma igen mélyen érinti. Tudom, csúnya dolog te szerettem idegesíteni. Bár most nem kéne kihúznom a gyufát nála, mert akkor nem adja ide a kulcsot és akkor lőttek a kis kiruccanásnak Nikkiékkel.

Azonban mielőtt válaszoltam volna, kivette a zsebéből a kulcsokat. Mintha tudta volna, hogy azt fogom elkérni. Kitette az asztal közepére.

Csak néztem rá.

Mindig magánál tartja? Mert ha igen akkor ez már beteges. Forduljon orvoshoz. Persze ne hozzám mert én nem elmebetegekkel  fogok foglalkozni.

-Fogd és vidd!

Hátradőlt a széken és mint aki jól végezte dolgát elkezdte szürcsölgetni a kávét. Eközben kihozták a kávémat és én kirakva némi pénzt az asztalra távozásra készen álltam.

Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg.

-Honnan tudtad, hogy a nyaraló kulcsai miatt akarok veled találkozni?-biztos anya súgott neki. Szokásává vált, hogy mindent elmond apának ami velem történik. Nem haragudtam rá. Miért tenném csak jót akar nekem. Legalábbis remélem.

-Anyád mondta, hogy Nikkivel és pár barátjával a nyaralóba szeretnétek menni. Más miatt amúgy sem nagyon találkoznánk.

Nem mondtam semmit, gondolom nem is számított rá. Elvettem a kulcscsomót és a kávém majd egy gyors „szia „és „majd hívlak” után ,kisiettem az kávézóból, apát magára hagyva.

Visszamentem a kocsimhoz majd miután megittam a kávét jobban éreztem magam. Annyira nem volt vészes ennél sokkal szörnyűbb veszekedéseket szoktunk lejátszani. Gondolom a tömeg miatt sem akarta kiverni a bajt.

Felhívtam anyát, hogy küldjön egy takarítót a nyaralóba és némi ételt is szerezzen be, mert nem akarunk éhen halni. A telefont lerakva elindultam az egyetem elé, hogy beadjam a dolgozatot és bemenjek gyakorlatra is. Remélem Mike is végez a zenekarri fellépésével mikorra hazaérek és együtt tudunk lenni. Már nagyon hiányzott.

3 nappal később:

Ez a három nap nem telt mással csak azzal, hogy rohangáltam egész nap. 

Be az egyetembe, ki az egyetemből egyenesen be a kórházba. Eléggé elfáradtam. Egyedül az vidított fel, hogy Nikk és Ash nemsokára megérkeznek és az évből is csak két nap van hátra és végre megkapom a jól megérdemelt pihenést.

Épp a kanapén dőltem el egy kis pihenésre vágyva mikor megcsörrent a telefonom.

-Igen?-szóltam bele ugyanis ismeretlen szám volt kiírva.

-Dr. Stephens vagyok. A Resenius Medical Care korházból hívom. Ön Emma Hunter igaz?

Hiszen én ott vagyok rezidens. Mégis mi történt?

-Igen.-feleltem és próbáltam nem a legrosszabbra gondolni.

-Megtenné, hogy befárad? Az édesapját most szállították be és csak önt tudtam elérni.

Azt sem tudtam mit mondjak.

Ott akartam lenni vele, bár még azt sem tudom, hogy mi miatt vitték kórházba.

-Azonnal megyek!-kinyomtam a telefont és magamra véve a kabátom és a kocsikulcsom rohantam le a kocsimhoz, hogy minél hamarabb a kórházban legyek.

Attól függetlenül, hogy egyre rosszabb a viszonyom vele azt nem szeretném ha őt is el kéne veszítenem. Olyan szerencsétlen nem lehetek.

Azt nem élném túl még egyszer.

 A kórház:

 * A kávézó:

 Jeff:

(az apa =))

A ház:)

Ez az a ház, ahol Nikk és Em lakik!:D
Remélem tetszik!:)

Csók:
Amy

2. Fejezet (Part 1.)

Örömmel keltem fel a fotelből és nyújtóztattam ki végtagjaimat amik már eléggé el voltak zsibbadva.
Egész este írtam. De nem hiába! Örömmel jelentem: BEFEJEZTEM AZ ÉV VÉGI DOLGOZATOM!! Nehéz szülés volt az biztos de legalább megírtam. Nem aludtam semmit de megérte!

Kikapcsoltam a gépem-miután kinyomtattam a dogát-és bementem a hálóba ahol nem várt látvány fogadott.
Mike elterülve feküdt az ágyon-ha akarnék sem férnék el mellette-a takaró leeset a földre, s a csinos popsiját pedig premier plánból csodálhatom...
 Mondanom sem kell egyből megkívántam, de csak megfogtam a takarót és betakartam. Adtam az arcára egy puszit majd kimentem a konyhába, hagy aludjon még. Ránéztem a faliórára:  fél 8. Mike tuti nem kel fel 9 előtt. Mit csináljak? Megvan! Meglepem reggelivel.
Már szaladtam is a fürdőbe. Egy gyors zuhany után megpróbáltam normális fejet varázsolni magamnak. Bevallom elég nehezen ment. A szőkésbarna hajam sehogy sem állt, a kék szemeim alatt lévő sötét karikák eltüntetése sem sikerült elsőre és ha ez még nem elég, a nyakam is ki volt szívva a tegnap esti akción után Mike-al. Szuper.
Egy flakon alapozó felkenése után késznek mondtam magam.
Végül is csak a boltba ugrok be. Gondoltam írok egy levelet Mike-nak ha netalántán felébred-amit nem hiszek-akkor ne aggódjon, hiszen csak a boltba ugrottam le.



                                                                               Mike!
                                         Csak a boltba ugrok le kajáért.  nyugodtan aludj vissza
                                                                                                  csók:
                                                                                                                     Em






Felöltöztem majd felvéve a bőrdzsekim és cipóm elindultam bevásárolni.
Eléggé be volt borulva az ég. Még szerencse, hogy 2 sarokra volt a bolt, ugyanis nem hoztam esernyőt. Lusta voltam visszamenni... Miután mindent megvettem elköszöntem George-tól (az eladófiútól) és sietve mentem hazafelé mert már eléggé lógott az eső lába.
Kértem istent nehogy elkezdjen esni az eső. Persze hogy rá két percre szakadni kezdett az eső. Igen ez az én formám...
Mondván nincs nálam semmi ami pótolná az esernyőt, így a táskámat voltam kénytelen a fejem fölé emelni. Elég hülyén nézhettem ki. Egyik kezemben a nejlonszatyor amiben a kaját cipelem, a másik kezemben a retikül amit a fejem fölé tartok, hogy ne ázzak ronggyá a fejem. Komolyan mint egy idióta. De leszartam jelen pillanatban és az sem érdekelt volna , ha maga Kallen Lutz közeledett volna felém. Bár biztos röhögne. Szaladtam haza és ezzel szerencsére nem voltam egyedül. Az utcában is mindenki rohangált valami eső mentes helyet keresni. Már a bejáratnál voltam mikor kinyílt a kapu és Mike lépett ki rajta.
Na lőttek a meglepi reggelinek.



-Te mit csinálsz itt?!-kérdeztem, de mikor megláttam nála két esernyőt leeset. Utánam akarta hozni. De aranyos.
-Láttam a levelet és azt is, hogy esik. Megnéztem, hogy vittél-e esernyőt de láttam, hogy az előszobában hagytad. Gondoltam utánad jövök, nehogy elázz nekem.-vigyorgott.



Kivette a kezemből a szatyrot és behúzott a házba. Sajnáltam, hogy nem tudtam meglepni reggelivel-ami már ebéd is lehetett volna- de így is jó volt. Legalább segített elkészíteni. Ebéd után leültünk megnézni egy filmet. Nyugisan eltöltöttük ezt a napot. Este elment és én megint egyedül maradtam. Ilyenkor mindig rá gondolok és sírógörcs tör rám.
Hajnaltájban nagy nehezen álomba sírtam magam.



Másnap:



Szörnyen keltem. 
Mindenem fájt.
Az sem javított a helyzetemen, hogy ma át kell mennem apámhoz. 
Tudniillik a baleset óta nem vagyok valami jóban vele. Elköltözött és elvált anyától és mindenért engem okol. Sokszor sírtam is miatta. De ma már nem érdekel. Ha ennyit ér neki az egyetlen lánya érzései-amit sikeresen a béka segge alá tiport, - akkor köszönöm de inkább nem kérek az apámból. 
Anyát is eléggé megviselte a baleset meg persze a nem vár válás. Nem gondolta volna , hogy mikor a családnak össze kéne fognia és túlélni a tragédiát ebből az következik, hogy válási papírokat kell aláírnia. Persze ezért is én vagyok a hibás... 
Anya egy percig sem okolt/okol ezekért a dolgokért és mindig mellettem állt mindenben amiért örökre hálás leszek neki.



 Ezeken gondolkozva botorkáltam ki a mosdóba, majd miután elintéztem mindent-ezalatt a fogmosást felöltözést reggelit értem- bezártam a lakást és elindultam oda ahova most nem szívesen teszem be a lábam. A baj csak az hogy muszáj mert máskülönben nem lesz a "nyaralásból" semmi.!



Az út nem volt hosszú csupán fél óra. Apa a válás után nem lakást vett, hanem szállodákban lakott. Megtehette, hiszen rengeteg pénze volt ugyanis sikeres üzletemberként dolgozott. Most hogy már nem él velünk rengeteg pénze halmozódott fel amit szállodai bérlésre költ. Mondhatom szép.
Kiskoromban rengeteget költöztünk apám miatt ami az elején még nagyon szórakoztató volt. Új hely, új barátok. Viszont ahogy egyre nagyobbak lettünk a testvéreimmel úgy untuk meg ezeket a költözéseket. 12 éves koromban olyan hisztit csaptam le mikor apa munkája miatt el kellett volna költöznünk, hogy az valami borzasztó. Sírtam, vergődtem, törtem , zúztam. Ennek egyedül az volt az oka, hogy akkor ismertem meg Nikkit. Na meg persze az, hogy elegem lett abból hogy mindig új helyre kellett költöznünk. A hisztiroham végén anyáékkal itt maradtunk New Yorkban míg apa elment 3 hónapra Los Angelesbe. Rettenetes volt nélküle, de tény, hogy miattam nem ment az egész család ami miatt lelkiismeret furdalásom volt. Nikki-vel innentől kezdve elválaszthatatlanok lettünk. Együtt jártuk ki az általánost és a gimit is.
A baleset után elköltöztem otthonról Nikki albérletébe ami felért egy palotával, és miután beindult a karrierje folyton utazgat és így egyedül vagyok a házban. Bár az egyetem teljesen elveszi az időm de attól még nagyon hiányzik. Már nagyon várom azt az 1 hónapot.
Na de ha a nyaralóban szeretnénk lakni akkor fel kéne emelnem a seggem és bemenni a szállodába, elkérni apától a kulcsokat, nem pedig a hotel parkolójában gubbasztani.



 Erőt vettem magamon és kiszálltam a kocsiból. Miután megkértem a recepcióst, hogy küldje le apámat leültem az egyik fotelbe és vártam, hogy letolja  a képét. Kíváncsi voltam, hogy mit fog szólni ahhoz, hogy visszamegyünk a nyaralóba Nikkivel. Ha az érzéseibe tiporok ezzel az sem érdekel. Ő sem csinált mást ezalatt a két év alatt. Akkor én miért legyek kedves vele? Halottam, hogy a lift leért és kinyílt  az ajtó. Hátrafordultam.
A lélegzetem is elállt mikor megpillantottam apát.