2. Fejezet (Part 1.)

Örömmel keltem fel a fotelből és nyújtóztattam ki végtagjaimat amik már eléggé el voltak zsibbadva.
Egész este írtam. De nem hiába! Örömmel jelentem: BEFEJEZTEM AZ ÉV VÉGI DOLGOZATOM!! Nehéz szülés volt az biztos de legalább megírtam. Nem aludtam semmit de megérte!

Kikapcsoltam a gépem-miután kinyomtattam a dogát-és bementem a hálóba ahol nem várt látvány fogadott.
Mike elterülve feküdt az ágyon-ha akarnék sem férnék el mellette-a takaró leeset a földre, s a csinos popsiját pedig premier plánból csodálhatom...
 Mondanom sem kell egyből megkívántam, de csak megfogtam a takarót és betakartam. Adtam az arcára egy puszit majd kimentem a konyhába, hagy aludjon még. Ránéztem a faliórára:  fél 8. Mike tuti nem kel fel 9 előtt. Mit csináljak? Megvan! Meglepem reggelivel.
Már szaladtam is a fürdőbe. Egy gyors zuhany után megpróbáltam normális fejet varázsolni magamnak. Bevallom elég nehezen ment. A szőkésbarna hajam sehogy sem állt, a kék szemeim alatt lévő sötét karikák eltüntetése sem sikerült elsőre és ha ez még nem elég, a nyakam is ki volt szívva a tegnap esti akción után Mike-al. Szuper.
Egy flakon alapozó felkenése után késznek mondtam magam.
Végül is csak a boltba ugrok be. Gondoltam írok egy levelet Mike-nak ha netalántán felébred-amit nem hiszek-akkor ne aggódjon, hiszen csak a boltba ugrottam le.



                                                                               Mike!
                                         Csak a boltba ugrok le kajáért.  nyugodtan aludj vissza
                                                                                                  csók:
                                                                                                                     Em






Felöltöztem majd felvéve a bőrdzsekim és cipóm elindultam bevásárolni.
Eléggé be volt borulva az ég. Még szerencse, hogy 2 sarokra volt a bolt, ugyanis nem hoztam esernyőt. Lusta voltam visszamenni... Miután mindent megvettem elköszöntem George-tól (az eladófiútól) és sietve mentem hazafelé mert már eléggé lógott az eső lába.
Kértem istent nehogy elkezdjen esni az eső. Persze hogy rá két percre szakadni kezdett az eső. Igen ez az én formám...
Mondván nincs nálam semmi ami pótolná az esernyőt, így a táskámat voltam kénytelen a fejem fölé emelni. Elég hülyén nézhettem ki. Egyik kezemben a nejlonszatyor amiben a kaját cipelem, a másik kezemben a retikül amit a fejem fölé tartok, hogy ne ázzak ronggyá a fejem. Komolyan mint egy idióta. De leszartam jelen pillanatban és az sem érdekelt volna , ha maga Kallen Lutz közeledett volna felém. Bár biztos röhögne. Szaladtam haza és ezzel szerencsére nem voltam egyedül. Az utcában is mindenki rohangált valami eső mentes helyet keresni. Már a bejáratnál voltam mikor kinyílt a kapu és Mike lépett ki rajta.
Na lőttek a meglepi reggelinek.



-Te mit csinálsz itt?!-kérdeztem, de mikor megláttam nála két esernyőt leeset. Utánam akarta hozni. De aranyos.
-Láttam a levelet és azt is, hogy esik. Megnéztem, hogy vittél-e esernyőt de láttam, hogy az előszobában hagytad. Gondoltam utánad jövök, nehogy elázz nekem.-vigyorgott.



Kivette a kezemből a szatyrot és behúzott a házba. Sajnáltam, hogy nem tudtam meglepni reggelivel-ami már ebéd is lehetett volna- de így is jó volt. Legalább segített elkészíteni. Ebéd után leültünk megnézni egy filmet. Nyugisan eltöltöttük ezt a napot. Este elment és én megint egyedül maradtam. Ilyenkor mindig rá gondolok és sírógörcs tör rám.
Hajnaltájban nagy nehezen álomba sírtam magam.



Másnap:



Szörnyen keltem. 
Mindenem fájt.
Az sem javított a helyzetemen, hogy ma át kell mennem apámhoz. 
Tudniillik a baleset óta nem vagyok valami jóban vele. Elköltözött és elvált anyától és mindenért engem okol. Sokszor sírtam is miatta. De ma már nem érdekel. Ha ennyit ér neki az egyetlen lánya érzései-amit sikeresen a béka segge alá tiport, - akkor köszönöm de inkább nem kérek az apámból. 
Anyát is eléggé megviselte a baleset meg persze a nem vár válás. Nem gondolta volna , hogy mikor a családnak össze kéne fognia és túlélni a tragédiát ebből az következik, hogy válási papírokat kell aláírnia. Persze ezért is én vagyok a hibás... 
Anya egy percig sem okolt/okol ezekért a dolgokért és mindig mellettem állt mindenben amiért örökre hálás leszek neki.



 Ezeken gondolkozva botorkáltam ki a mosdóba, majd miután elintéztem mindent-ezalatt a fogmosást felöltözést reggelit értem- bezártam a lakást és elindultam oda ahova most nem szívesen teszem be a lábam. A baj csak az hogy muszáj mert máskülönben nem lesz a "nyaralásból" semmi.!



Az út nem volt hosszú csupán fél óra. Apa a válás után nem lakást vett, hanem szállodákban lakott. Megtehette, hiszen rengeteg pénze volt ugyanis sikeres üzletemberként dolgozott. Most hogy már nem él velünk rengeteg pénze halmozódott fel amit szállodai bérlésre költ. Mondhatom szép.
Kiskoromban rengeteget költöztünk apám miatt ami az elején még nagyon szórakoztató volt. Új hely, új barátok. Viszont ahogy egyre nagyobbak lettünk a testvéreimmel úgy untuk meg ezeket a költözéseket. 12 éves koromban olyan hisztit csaptam le mikor apa munkája miatt el kellett volna költöznünk, hogy az valami borzasztó. Sírtam, vergődtem, törtem , zúztam. Ennek egyedül az volt az oka, hogy akkor ismertem meg Nikkit. Na meg persze az, hogy elegem lett abból hogy mindig új helyre kellett költöznünk. A hisztiroham végén anyáékkal itt maradtunk New Yorkban míg apa elment 3 hónapra Los Angelesbe. Rettenetes volt nélküle, de tény, hogy miattam nem ment az egész család ami miatt lelkiismeret furdalásom volt. Nikki-vel innentől kezdve elválaszthatatlanok lettünk. Együtt jártuk ki az általánost és a gimit is.
A baleset után elköltöztem otthonról Nikki albérletébe ami felért egy palotával, és miután beindult a karrierje folyton utazgat és így egyedül vagyok a házban. Bár az egyetem teljesen elveszi az időm de attól még nagyon hiányzik. Már nagyon várom azt az 1 hónapot.
Na de ha a nyaralóban szeretnénk lakni akkor fel kéne emelnem a seggem és bemenni a szállodába, elkérni apától a kulcsokat, nem pedig a hotel parkolójában gubbasztani.



 Erőt vettem magamon és kiszálltam a kocsiból. Miután megkértem a recepcióst, hogy küldje le apámat leültem az egyik fotelbe és vártam, hogy letolja  a képét. Kíváncsi voltam, hogy mit fog szólni ahhoz, hogy visszamegyünk a nyaralóba Nikkivel. Ha az érzéseibe tiporok ezzel az sem érdekel. Ő sem csinált mást ezalatt a két év alatt. Akkor én miért legyek kedves vele? Halottam, hogy a lift leért és kinyílt  az ajtó. Hátrafordultam.
A lélegzetem is elállt mikor megpillantottam apát.