3. fejezet (Part 2.)

Hali! =)

Ahogy ígértem itt a mai friss!

Boldog húsvétot mindenkinek!:D

A kijelzőn Nikki neve villogott.

-Szia! Figyelj bocsi, hogy nem hívtalak csak nem volt időm mert kórházban voltam, de inkább majd mindent elmondok részletesebben ha iderepülsz mert ez nem telefon téma - azt se hagytam, hogy szóhoz jusson szegény.

-Ha már úgyis beszélünk, elmondhatnád, hogy mikor jöttök Ashley-vel mert akkor kimegyek elétek a reptérre – vártam Nik válaszát de semmit sem halottam a vonal túlsó végéről.

-Nik ott vagy? - teljes csönd.

Most ezt direkt csinálja?! Mert ha igen akkor ez egyáltalán nem vicces!

-Nikki – még mindig csend.

Úristen! Mi van, ha ellopták a telefonját és valami pszichopata telefonálgat össze-vissza?!

-Ö ... Öhm ... - szólt bele egy mély férfi hang.

Na végre! De ez akkor sem Nik. Mi folyik itt? Ki ez? Mit akar? Nem tudott volna valami normálisat is kinyögni az öhm-ön kívül? Bosszantó!

-Na jó! Ha most rögtön nem mondod meg ki vagy és mit akarsz akkor istenemre esküszöm hívom a rendőrséget! Nem utolsó sorban mit keres nálad a barátnőm telefonja?!

Mit képzel ez magáról? Két perc újabb csend után már nagyon kezdtem unni a dolgot!

-Komolyan mondtam!-fenyegetőztem újra mivel még mindig csend volt.

-Rendben akkor hívom a zsarukat!

Eltartottam a mobilt a fülemtől majd letakartam, hogy nehogy meg hallja az illető-már ha tényleg telefonálok valakivel-hogy halálra röhögöm magamat. Nem hinném, hogy a rendőrség foglalkozna az én pszichopata zaklatómmal aki nagy valószínűséggel egy másik kontinensről telefonál.

Viszont az illető bele sem gondolt milyen marhaság is ez mert valami csoda folytán megszólalt.

- Várj! Ne! Nem kell hívni a zsarukat! Rob vagyok! - azt hiszi most okosabb lettem?

Egy csomó Robot ismerek. Na jó egyet sem de ez most lényegtelen.

-Ah. Rob. Oké. De még mindig nem tudom mit akarsz tőlem. Meg persze azt sem hogy miért a barátnőm telefonjáról beszélsz?!-aztán leesett

Oké! Azt hiszem megvilágosodtam. Most azzal a Robbal beszélek. A vámpíros sráccal. Te jó ég! Szent isten!

- Kérlek ne nézz hülyének. Asszem már sejtem ki vagy! Ugye az a Rob?!

- Az attól függ. Milyen Robra gondolsz?

-Hát... izé...a – basszus elfelejtettem milyen Robert!!

Ja, ez rám vall hozom a formám! Szedd össze magad Em!

-Nikk munkatársa ugye?! Bocs de nem jut eszembe a vezetékneved – ez elég hülyén hangzott. Most már mindegy. Remélem nem égtem be annyira.

-Igen az a Rob vagyok!-nevetett.

-Most mi olyan vicces?- nem értem.

-Csak az, hogy nem hallom minden nap azt, hogy valaki elfelejti a vezetéknevem!

De egy beképzelt majom! De egy irtó szexi majom! Akinek csodás hangja van...

Mit áradozok én itt róla? Azt se tudom kicsoda. Nem is ismerem!

-Jó! Nevess csak- szerintem egyáltalán nem vicces!

Miután hagytam hagy nevesse ki magát csöndben dúltam-fúltam. Utálom ha valaki kinevet azt meg egyenesen megverem ha pasi az illető!

- Abbahagytad?

-Bocs. Ne haragudj!- de haragszok!

-Amúgy Pattinson. Robert Pattinson.- szerintem még kezet is nyújtott.

Most rajtam volt a sor, hogy nevessek.

-Most mi van?

-Semmi csak... ez olyan Bondos volt. A nevem Pattinson. Robert Pattinson!-nevettem

-De még mindig nem tudom miért hívtál!

Nem hinném, hogy önszántából hívott fel egy vadidegen embert. Tuti Nik kérte meg.

-Ja igen! Azért hívtalak mert mert Nik és Ash előre hozták az utazást. Holnap este indulnak. Mi pedig majd utánuk- tette hozzá

-De hisz ez szuper! Legalább nem leszek egyedül egy teljes héten keresztül.

-Oké! Viszont egy valamit még mindig nem értek! Ezt miért nem Ő közölte velem?

Annyira csak nem lusta, hogy már a fiúkon keresztül üzenget nekem. Bár ha én is ennyi helyes hapsival lennék körbe véve lehet, hogy én is befognám őket. Na de majd a nyaralóban...

Rob rángatott vissza a jelenbe:

-Azért mert egy kisebb buliban voltunk és elég sokat ivott úgyhogy a wc fölött van. Ash meg nem ér rá. Fogja Nik fejét hányás közben- rötyögött Rob.

Rendben. Elég jó érv.

-Az nem jó-most mégis mit mondjak?

-Mondd meg nekik, hogy puszilom őket és, hogy majd kimegyek a reptérre! Rendben?

-Feltétlen átadom.

-Köszi!-mosolyogtam

Lehet, hogy előre ítélkeztem?

-Engem nem puszilsz?

Ennyit erről. Igazam volt. Egy majom! De ha ennyire akarja. Legyen!

-De téged is puszillak bár egyáltalán nem ismerlek de mindegy.-legyen neki karácsony.

-Oké! Megyek megnézem, hogy van Nikki. Nemsokára úgy is látjuk egymást!-ezt olyan hangsúllyal mondta ki, hogy majdnem elolvadtam. Istenem de aranyos.

A háttérben mintha nevetést halottam volna. De lehet, hogy csak képzelődöm.

-Igen hamarosan-helyeseltem én is.

Már szó szerint elfolytam a kanapén.

-Akkor szia!-közsönt el, majd le is tette a telefont.

-Szia-mondtam a sípoló telefonnak.

Huh... ez... huh... most vetem észre, hogy a szívem eszeveszetten dübörög a mellkasomban és nem akart lassulni.

Sok volt ez nekem.

Olyan hatással volt rám mint még senki sem. És ez csak egy telefonbeszélgetés volt. Mi lesz itt ha egy fedél alatt fogunk lakni?

Ezeken gondolkozva mentem a fürdőbe lehűteni magam, majd az ágyamba.

Mondanom sem kell kiről álmodtam az éjjel.

Tudom rövid lett!

Igyekszem a következővel és az már reményeim szerint hosszabb lesz!:)

Puss

Amy

3. fejezet (Part 1)

Sajnálom, hogy ennyit késett a fejezet. Sok dolgom volt és az írás most egy kissé háttérbe szorult. De nyugalom a fejezet itt van!:D Remélem tetszik majd! 
Amy



A kórházba beérve azt sem tudtam, hogy merre menjek. Pedig ide járok nap mint nap.

Körbenéztem.

Megláttam Kelly-t a recepcióst és odarohantam hozzá!

Kétségbeesetten kérdeztem hova? mikor? miért? hozták be az apámat.

Csak a szobaszámot mondta el de én már szaladtam is a 3. emelet 216-os szoba elé.

Felérve megláttam, hogy éppen tolják befelé a műtőbe.

A főorvos Dr. Stephens meglátott és egy gyors-”azonnal megyek, addig készítsék elő”- kijelentés után odafordult hozzám.

-Emma Hunter? Örülök!-kezet nyújtott amit elfogadtam, de egyáltalán nem érdekelt mennyire örül nekem!

Az viszont már sokkal jobban, hogy apával mi történt, miért került kórházba és miért nem tudok arról ha beteg lenne. Bár nem hiszem, hogy én lennék az első akinek elújságolja, hogy beteg.

De orvos vagyok!! Vagy valami olyasmi....

-Mi történt? Mi baja van?-zúdítottam kérdésözönt az orvosra.

Elmosolyodott.

Mit mosolyog?

Majd szét vet az ideg és erre ő csak mosolyogni tud! Majd akkor mosolyogjon nekem, ha az apám rendbe jön és nem lesz semmi baja. Mert ha nem garantálom, hogy egy olyat húzok be neki, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket fog szenvedni. De abból nem lesz köszönet.

Most ez zavarna a legkevésbé.

Nem veszíthetem el őt is...

Abba tényleg belebetegednék és anya is!! A bátyámról nem is beszélve!

.Kérem nyugodjon meg! Mégis hogy nyugodjak meg? Az apámat most vitték be a műtőbe!

-Az édesapja jó kezekben van! De ezt tudja hiszen rezidens! Túl fogja élni!

Még szép hogy túléli! Le kell ordibálnom a fejét amiért nem mondta, hogy beteg. Istenem olyan makacs! Ha szólt volna, akkor a legjobb orvosokat tudtam volna ajánlani neki. Pénze meg van, Az nem volt sose probléma. De én nem értem. Mi a fenéért nem szólt?

Míg magamban szitkozódtam, bemondták a kórházi hangosbemondóba, hogy Dr. Stephenst várják a műtőbe.

-Nem lesz semmi baj.-biztatott majd elszaladt a műtőbe.

Legalább elmondhatta volna, hogy miért van bent. Akkor legalább tudtam volna valami támpontból indulni. Túléli-e vagy nem de erre inkább gondolni sem merek. A doki szerint minden rendben lesz. Remélem is.

Leültem a folyosón található székek egyikébe, és vártam.

Eltelt fél óra ... majd egy egész! Mi tart ennyi ideig? Fel kéne hívnom anyát. Addig is elfoglalom magam. Kikerestem a számát és két csörgés után fel is vette. Elmondtam, hogy kórházban vagyok. Persze azt hitte velem történt valami, de megnyugtattam, hogy én jól vagyok.

Mikor kimondtam azt a mondatot, hogy”apa a műtőben van és nem mondanak semmit” már úton volt idefelé.

Míg anyát vártam felhívtam a bátyámat Ericet is!

Mivel ő nem New Yorkban lakik ezért nem tud most azonnal iderepülni. Pedig szeretne. Apával mindig is jól kijöttek egymással, még akkoriban is mikor elkezdtünk rendszeresen veszekedni apámmal. Próbál nyugtatni, hogy ez nem lesz mindig így, de sajnos ezt nem hiszem. Azóta sem rendeződött a kapcsolatunk.

*

Körülbelül anya érkezése után úgy egy órával kijött az orvos. Anya kétségbeesetten rohant a dokihoz, amíg én inkább maradtam a helyemen. Nem éreztem úgy, hogy nekem bármiféle közöm lenne ahhoz, hogy ott legyek.

Nem tudom meddig beszélgettek csak arra figyeltem fel, hogy anya visszaült mellém a székre és megszorítja a karomat.

Ránéztem.

Ő pedig csak mosolygott. Akkor most...

-Jól van. Az orvos azt mondta összeesett a hotelszobájában. Kiderült néhány vizsgálat után, hogy vakbél gyulladása volt. De te jobban tudod,hogy milyen kockázata van.-egy hatalmas kő esett le a szívemről.

-Nem is tudtam, hogy ez ilyen veszélyes lehet-gondolkozott hangosan.

-Ilyenkor a vakbél üregébe olyan anyag kerül ami azt -részben-lezárja. A vakbél fala megduzzad, kialakul az irritáció majd a gyulladás. Az irritált vakbél nagyon hamar gyulladásba jön és akár órákon belül preforálhat. -kérdőn nézett rám.

-Kilyukadhat.-tettem hozzá.

-A preforált vakbél veszélyes mert a hasüregbe kijutott baktériumok gyorsan és agresszíven fertőzik meg az egész szervezetet. Ez életet veszélyeztető állapot.-fejeztem, be a kiselőadást.

Nem is tudom minek kezdtem bele de valahogy jó volt anya büszke arcát látni ezek után.

Öt perc múlva az orvos közeledett felénk.

- Bemehetnek hozzá. Ha szeretnének.

Anya azonnal ment a kórterem felé de én út közben megtorpantam.

-Anya én inkább hazamegyek. Szerintem nem látna szívesen.-teljesen kétségbeestem.

Nem tudtam hogyan reagálna arra, hogy itt lát. Azt sem értem, hogy miért engem hívtak először! Mást miért nem értek el? Ezt még meg kell kérdeznem az orvostól.

-Em, kicsim szerintem még nincs magánál. De ha nem szeretnél nem kell bejönnöd. Menj haza. Pihend ki magad.

Bőszen bólogattam, hogy igenis így fogok tenni.

Adott egy puszit majd bement apához. Majd holnap meglátogatom. Ennyit megérdemel. Ő is bejönne hozzám. Gondolom...

Hazafelé menet felhívtam Ericet, hogy inden rendben van és hogy vakbél gyulladása volt, amit időben kivettek. Belépve a házba egyenesen a fürdő felé vettem az irányt. Vágytam egy kád vízre ami segítségével ellazulhatok. Nem jött be. Fél óra ásztatás után is ugyanolyan szarul éreztem magam mind eddig. Inkább leültem a televízió elé egy doboz csoki fagyival. Nikki-nek általában segít. Az első kanál után-ami isteni volt-megcsörrent a mobilom. Senkivel sem volt kedvem beszélgetni, de az illető nem akarta abbahagyni. Megemeltem a seggem és előkerestem a telefont.

Örömmel vettem fel mit sem sejtve, hogy ezentúl megváltozik az egész életem.

 Eric:

 Kriszta (az anya):