4 fejezet ( Part 1.)

Itt a feji! Kérek komot!!:)

Jó olvasást

(holnap jön a meglepi!!:D)

Remekül aludtam. Egész nap a telefonbeszélgetés járt a fejemben. Egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből Robot. Rettenetesen vártam már, hogy találkozzunk. A baj csak az, hogy nekem barátom van. Erre én egy másik pasiról ábrándozok akivel 1 hónapig össze leszek zárva. Milyen barátnő vagyok én?! Szörnyű... Mit fog ehhez szólni Mike? Ugyanis még nem mondtam el neki, hogy Nikk kiket fog magával hozni. Csak Ashleyről tud! De őt már ismeri. Azt viszont „elfelejtettem” vele közölni, hogy a híres Robert Pattinson is velünk jön aki nem akármilyen pasi! Végül is amit nem tud az nem fáj neki.

Az egész napom rohanással telt. Be kellett mennem az egyetemre az utolsó napon majd közölték, hogy a kórházban is kell segíteni. Utána boltba mentem mert otthon semmi kaja nem volt és még apához is visszamentem. Szerencsémre (vagy nem) aludt így csak leraktam az üdítőt és egy kis csokit és már jöttem is.

4-re értem haza. Ashley napközben küldött egy sms-t, hogy körülbelül 5-re érkeznek meg. Kicsit késésben voltam. Gyorsan bekaptam egy szendvicset majd rohantam készülődni. Rendbe szedtem magam majd sietve bepattantam a kocsimba és elindultam a reptér felé.

Nem is értem miért a kocsimmal mentem hisz mindig akkora dugó van, hogy sehova sem ér oda időben az ember csak ha egy órával hamarabb indul el. Gyalog talán időben odaérnék. Így viszont nem látok esélyt mert lassan 5 óra és én még mindig a dugó kelős közepén ülök! Na de most már lényegtelen.

Negyed 6-ra értem a reptérre. A bejárat előtt rengeteg paparazzi állt. Ezen már meg sem lepődtem.

Átvágtam a hatalmas tömegen még szerencse, hogy nem tudják miért vagyok itt! Az hiányozna még ha címlapra kerülnék...

Beérve észrevettem, hogy Ashék gépe még nem szállt le így nem késtem el.

Nem is lenne baj ha elkéstem volna csak Nik a lelkemre kötötte, hogy feltétlenül legyek itt időben – ha már kiharcoltam, hogy eléjük jöjjek – mert a sok újságírótól nem tudnának kiszabadulni. Szerintem így is segítséget kell majd késni a biztonsági őröktől. Lehetetlenség ebben a nagy tömegben közlekedni!

Leültem a székre és vártam. Azt írták ki, hogy csak 10 percet késnek de az már rég letelt...

Már azon voltam, hogy felállok és veszek valami újságot, hogy addig se unjam szét az agyam. És izgatott is voltam. Már olyan rég láttam őket.

Pár perc múlva bemondták, hogy a Vancouveri gép leszállt. Fellélegeztem. Itt vannak. Szuper.

5 perc múlva ott jöttek szembe velem 2 testőrrel az oldalukon akik2-2 bőröndöt cipeltek. Mint a filmekben. Nikkinél kézipoggyász míg Ashnél egy bőrönd volt. minek ennyi ruha? Hisz megyünk vásárolni! Végül is ők tudták.

Mikor megláttak, elmosolyodtak és sietve elindultak felém.

Nik volt az első aki a karjaimba omlott. Utána csapódott be Ash is.

• Szia! Szia! Szia! - visította Nik.
• Sziasztok! - köszöntem én is.

Istenem de hiányoztak!

• Szia Em! - puszilt meg Ash.
• Szia!

Ott ölelgettük egymást vagy 5 percig. Képtelen lettem volna elengedni őket. Arra rebbentünk szét, hogy az egyik biztonsági őr megszólalt:

• Hölgyeim! Nem szeretném megszakítani ezt a magható pillanatot de szerintem ideje lenne menni! Nagyon örvendek! - küldött felém egy mosolyt.
• Én is!
• Igen. Ideje menni. John – gondolom így hívják a pasast – szerintem a hátsó kijáraton kéne kimenni nem gondolod? Em hol álltál meg? - nézett rám Ash kérdőn.
• Elől de majd hátramegyek a kocsival.
• Oké! Akkor hátul.

Én elindultam a kijárat felé míg ők a másik irányba.

De marha vagyok!! Gondolhattam volna erre. Annyira siettem, hogy eszembe sem jutott.

Átvágtam a tömegen majd beültem a kocsiba és a reptér hátsó részéhez hajtottam ahova nm mehetnek újságírók.

Nikkiék bedobták a táskákat, majd beültek ők is és hazafelé indultunk.

Az egész utat végigbeszélgettük. Kérdezték mi volt velem mióta nem találkoztunk. Igazat megvallva semmi említésre méltó sem történt velem apán kívül persze. De ezt inkább nem is említem mert csak felfújnák az egészet. Apa meg már jól van.

Hazaérve rendeltem kínait míg a csajok kipakoltak erre a pár napra. A fiúk gépe csütörtökön érkezik. Ma kedd van. Addig meg elleszünk. Kaja, egy romantikus film és egy zuhany után mindenki lefeküdt aludni.

Ez a két nap pillanatok alatt elrepült. Egész nap vagy vásároltunk vagy dumáltunk a kanapén. Szerda este még egy buliba is elmentünk.

Arra eszméltem csak fel, hogy már a fiukhoz indulunk a reptérre. Izgatott voltam és ez látszott rajtam.

• Em! Nyugi! Ez csak Rob és Kallen. Nem kell parázni! Jó fejek – próbált nyugtatni Ash.
• Te könnyen beszélsz! Hisz velük dolgozol! És Ők nem akárkik! - szálltam vitába.

Nik jót nevetett rajtunk

Ő vezetett mert én képtelen lettem volna ilyen állapotban volán mögé ülni.Ash viszont inkább rám hagyta.

Mi van ha nem tetszem nekik? Hozzám sem fognak szólni?! Én azt nem élném túl! Mi lesz itt?!

• Megjöttünk! Em nyugodj emg mert ha nem én nyugtatlak meg de az fájni fog! - fenyegetett meg Nik miközben kiszállt a kocsiból!
• És száll már kifelé! A képük is leszállt már!
• Oké! Megyek!

Ash csak nevetett. Persze nekik könnyű. Én nem találkozok minden nap világsztárokkal. Na jó a csajokat leszámítva. De itt akkor is a híres Robert Pattinsonról van szó!

Lehajtott fejjel és szó nélkül lépkedtem Nikkék után. Igaza volt Nikkinek. Ott ültek a széken olvasva valami újságot. Annyira bele voltak merülve, hogy észre sem vettek minket. Én viszont jól megnéztem őket. A szavam is elállt. Kallen amúgy is jó pasi. Ezt tudtam róla. Viszont azt is, hogy nem igen van komoly kapcsolata.

Rob viszont...

Istenem az a haj...

Mintha megérezte volna, hogy nézem felnézett az újságból egyenesen a szemembe. Azt hittem menten összeesek. Mintha a vesémig látott volna. És életemben nem láttam még ilyen gyönyörű szempárt.